TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ Köz-tér
16
2020 jan.

 

A Kecskeméti Cicamentők önkéntesei két új kölyökcicát vettek a napokban pártfogásukba dacára, hogy nagyon kong a kasszájuk. Lelkiismeretük viszont úgy diktálta, nem hagyhatják őket az utcán betegen, a hidegben. Egy belvároshoz közeli 8 fős kolónia legifjabb tagjai ők, akik egy lakatlan ház kertjében húzták meg magukat. A cicacsaládot többen is etetik, ezáltal éhen nem halnak, de a szaporodásukat meg kell állítani. Jelenleg viszont az alapítvány ennek költségeit nem tudja állni. A kassza feltöltésében tehát mindenképp segítséghetünk bármekkora összeggel, nincsen kis felajánlás! Továbbá a képen látható cicának és testvérének kérik a drukkokat, mert nagyon meg vannak fázva, egyikőjük tüdeje egyáltalán nincs jó állapotban. Ha felgyógyultak, természetesen mihamarabb gazdihoz szeretnének kerülni!

16
2020 jan.

 

Naponta többször kezet mosunk szappannal, este forró zuhany után bújunk ágyba, illatos testápolókkal kényeztetjük a bőrünk. Nekünk mindez a természetes napi rutin része. Sok embertársunknak azonban még ennyi sem adatik meg. A Medina Adománybolt épp ezért elindított egy gyűjtést: a hajléktalan kecskeméti nőknek és férfiaknak adományozhatunk rajtuk keresztül tisztálkodási szereket, fehérneműt.

09
2020 jan.

 

Milli ígéri, hű társad lesz életed végéig!

07
2020 jan.

 

Ismert kecskemétieket kérdeztünk 2019-es évük tanulságairól és 2020-as várakozásaikról. Őszinte, bölcs és tanulságos sorok következnek, amelyek megkönnyítik az évindítást, fogadalmakat, célkitűzéseket. Elsőként Boronkay Péter paratriatlonistát kérdeztük, majd Somogyi Tímea Anna szociológust, végezetül pedig a fáradhatatlan Dr. Jakkel Annát, aki nyudgíj mellett sem hagyja el az orvosi pályát.

07
2020 jan.

 

Összegyűjtöttük, 2020-ban mely fajok kerülnek reflektorfénybe Magyarországon madártól a hüllőig, gombától a vadvirágig.

03
2020 jan.

 

Fülöp mellé egy elszánt gazdi jelentkezését várják a Kecskeméti Cicamentők, aki nem ijed meg attól sem, ha a cica egy darabig bújkál előle, és hajlandó megdolgozni a bizalmáért. Játékkal és étellel könnyen és jól motiválható, más cicával érdeklődő, barátságos. Nem mellesleg a cirmos részein csodaszép márványmintás a bundája!

06
2020 jan.

 

Ismert kecskemétieket kérdeztünk 2019-es évük tanulságairól és 2020-as várakozásaikról. Őszinte, bölcs és tanulságos sorok következnek, amelyek megkönnyítik az évindítást, fogadalmakat, célkitűzéseket. Elsőként Boronkay Péter paratriatlonistát kérdeztük, most pedig Somogyi Tímea Anna gondolatai olvashatók, aki szociológus, hétgyermekes édesanya, a Hajnalcsillag Tanoda és a Védőháló Karitatív Egyesület és Adománybolt mozgatórugója, a mélyszegénységben élő gyermekek és családok felemelésének elkötelezett segítője. 

01
2020 jan.

 

Teljesüljön minden kívánságod 2020-ban! :)

30
2019 dec.

 

Őszinte és tanulságos sorok következnek Boronkay Petitől. A kecskeméti paratriatlonistának sűrű, versenyekkel teli év volt 2019, de a legnagyobb katarzisokat a magánélet hozta számára. 

27
2019 dec.

 

Mivel a kutyus unatkozott és többször kiszökött otthonából, gazdája lemondott róla, így a menhelyen új gazdira vár. Kugli egy hatalmas udvaron élt, sosem volt láncon tartva. Nagyon embercentrikus, gyermekekkel is jól kijön. Más kutyákkal szívesen barátkozik, macskákkal viszont nem szimpatizál. Pórázon vezethető.

1. oldal / 56

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449